Mielőtt belekezdenék, le kell szögeznem, hogy egy senki vagyok! Átlagos, kétkezi munkás, aki igyekszik a víz felszínén maradni és megélni. Van egy érettségim, egy főállásom, és ebből pontosan egy szoba bérleti díjára futja. Enni általában a hónap elején szoktam, jobb esetben marad még valami a közepére is, de a „következő kör” előtt pár nappal, már csak csipegetésre futja. Mert a reformok jól működnek! 

„Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.”
 

Nem vagyok politikus alkat! Nem szeretem az öklömet dühödten rázni, és másokat okolni a saját életem aktuális alakulása miatt! Az utóbbi hetek, hónapok történései viszont alaposan elgondolkodtattak. Az eddig se volt számomra titok, hogy jelenlegi „kormányunk” (az idéző jel nem elírás, pusztán pironkodó, mégis finomkodó véleménynyilvánítás a részemről) gátlástalanul röhög mindenki képébe, aki kifogást, kritikát, esetleg valós, tényleges bizonyítékokat tár eléjük arról, hogy urizáló „ország-vezetésük” égisze alatt a nép napról-napra egyre mélyebb válságba kerül!

„S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?”
 

Talán nem tévedek nagyot, ha úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy „a kezek” tulajdonosai is felemeljék a hangjukat! Itt az ideje kimondani, hogy eddig és ne tovább! Itt az ideje, hogy a Parlamentben ülő, urizáló csőcselék ráébredjen arra, hogy minden fillért ezek a kezek adnak nekik! Ha nem lesz kéz, amelyik dolgozzon, nem lesz miből harácsolni! Ha az utolsó munkás ököl is elhullik végelgyengülésben, akkor nem lesz miből osztogatni a strómanoknak! Akkor a fejetekre fog omlani ez a szép ország, amiből omladozó, penészes kártyavárat csináltatok, és akkor fog titeket utolérni a sors igazsága, mert a feldühödött tömeg már nem kér, nem kérdez, de elveszi, amiről úgy érzi, jár neki!

„Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!”

Félreértés ne essék! Nem kívánok ennek az országnak semmiféle polgárháborút, vagy lázadást. Már csak azért sem, mert egyre inkább az a sajnálatos felismerés lesz úrrá rajtam, hogy a jelenlegi „vezetésnek” pontosan ez a célja! Ha kitör a forradalom és így, vagy úgy, de sikerül azt levernie, lesz mivel igazolnia saját magát! Azokra fog hivatkozni, akiknek elegük lett a gátlástalan, populista arroganciából, és elkeseredésükben a végső megoldáshoz folyamodtak! 

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”
 

Nem, akármennyire is nehéznek tűnik, békésen, de erélyesen kell fellépni! Csendben! A néma tömegnél nincs rémisztőbb! Arra nem tud mit lépni a gyáva hatalom! Amikor nincs rendbontás, nincs tévéostrom, Molotov-koktélok, csak a csendesen hömpölygő tömeg! Kitartva napokig, hetekig is, ha kell! Esőben, szélben, hóban, fagyban, vagy éppen a tikkasztó kánikulában. Nem feladni, csak menni előre! Belátom, elkezdeni nehéz! Minden tömeg, csupán néhány arccal kezdődik, és a félelem egyelőre a legnagyobb úr az ébredők körében! A félelem attól, hogy ellehetetlenítenek, hogy kicsinálnak, hogy, ha igazat szólsz, betörik a fejed!  

„S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.”

Mert bizony, akármit gondoljon is a magáról megfeledkezett gyülevész, élősködő banda, még mindig a nép az úr! Ez a nép juttatta őket oda, ahol most vannak, de eljön majd a pillanat, amikor ez a nép követeli vissza minden ellopott forintját, megtaposott jogait és megalázott becsületét.

„Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”